Lemaradva
Ha ötször klónoznának, akkor se tudnám behozni a lemaradást, amit kari előtt halmoztam fel magamnak.
Ha most végignézek a lakáson, nagyjából ezek várnak rám:
- először is a gyerek, aki jelen pillanatban pelust cseréltet az apjával, de aztán ideáll a fotel karfáját fogni, bámulni a monitort tágra nyílt szemekkel, olyanokat mondani, hogy: óóóóóó! és megpróbálni belenyúlni a shiftbe.
- aztán például kellene vasalni,
- kiolvasni vagy nyolc könyvet: a Vérmacskát amit karira kaptam, a Bruno Bettelheimet, két Vekerdyt, a Pease házaspárét a különböző férfi-és női agyról (és az ráadásul kölcsön van), egy Agatha Christie-t amit még a szülinapomra kaptam (szeptember!!) és a Habospitét, amiben már fogalmam sincs miről is van szó, mert mindig a Blat Kolai-s részt olvasom újra, aztán beteszek egy Király L. Norbi cd-t és ritka jó kedvem lesz.
- el kellene indítani a mosógépet mondjuk egy színes mosással
-van egy kazal varrnivaló, például négy farmer szára, tweedcsillagok a Zalánnak, egy elmaradt ajtókoszorú anyóséknak (az már jövőre marad), egy póló, két zokni;
-akár kezdhetném is előlről a karácsony előtti nagytakarítást,különös tekintettel a fürdőszobára
-rendet kellene raknom a több száz mail között ami a postafiókomban hányódik, és van még nagyjából három megválaszolatlan kérdésem is, amiért egyszer tuti lelőnek, mert van, amit egy hónapig halogatok - és szeretnék végre egyszer kedvemre nézelődni a Facebookon, a Demotiválón vagy az Azt adom!-on, hogy kicsit szórakozhassak csak úgy, egyedül
-de leginkább azt hiszem, aludnom kellene egy olyan tíz-tizenkét órát, mert immáron egy éve és egy hónapja nem aludtam ki magam normálisan (és nem aludtam három óránál többet egyhuzamban.)
Mindezt megfejelve holnap be kell mennem leltározni némi mellékesért, be is megyek, elvégre szűz jegyű vagyok, leltározni születtem (és még fizetnek is érte).
Összegzésképpen pedig itt ülök, lesem Fabyen válaszát a szalonban, blogbejegyzést írok (a ded botorkálva közelít, hallom) és érzelgős pillantásokat vetek a kávémra, amit Pasi az előbb prezentált.
Valamelyik nap este azért doromboltam neki egy kiselőadásnyit arról, hogy micsoda isten lába-kategóriás pasas, elvégre szeret főzni, elvan a gyerekünkkel, képes többfelé figyelni ha kell, megmondja hogy két ruha közül melyik áll jól, és az egyéb indokok nem publikusak, pedig azok többször is ismétlődtek a felsorolásban.
A gyerek meg persze itt ül az ölemben, Diana Krall énekli a Jingle Bells-t, fél kézzel gépelek, és - le vagyok maradva? Kit érdekel:)))
Tigrisfőzelék és szüléstörténet
Szokásos a szitu: Pasi éjszakás, ded alszik, mosogatni meg nincs kedvem,tehát írok.
Morzsa ma lett egy éves. Délelőtt amíg fürödtem, apával játszott a szobájában, nyitott ajtónál - mire kijöttem a fürdőszobából, már tigrisfőzeléket főztek, a ded épp egy játszásra adományozott üres tejfölösdobozt püfölt kanállal, míg apa magyarázta neki,hogy azzal kell majd behabarni. (Az áldozati tigris, egy FP-ugrálóból kivett, bokor mögé bújtatott műanyag állat mellettük feküdt megadóan. Később kaptam a főziből kanállal, úgy ahogy meg van írva, a Morzsa nagy szakértelemmel kocogtatja a kanalat a fogamhoz.)
Egy éves.
Uhh.
Már gondolkodom ezen pár napja, amikor is - egészen pontosan 23-án - Pasi emlékeztetett rá, hogy egy éve akkor kerültem be a kórházba.
Tulajdonképpen saját lábon mentem, védőnői ijesztgetés hatására, mert a 41. hétben voltam, és a gyerek még sehol, valamint a huszadik hét óta ultrahangos orvos se látta, vagyis lehet, hogy visszafordult, három füle nőtt, beletekeredett a hajába, úgyhogy mentünk.
Már itt sérült az az elképzelésem, miszerint a szülés úgy kezdődik, hogy elfolyik a magzatvíz. Frászt. A szülés úgy kezdődik,hogy anya beszáll a kocsiba (ahogy a húsz kiló plusz engedi), apa beviszi a kórházba, ott kikászálódik, és felveteti magát a nőgyógyászati osztályra, "mert nem akar kijönni a gyerek" indoklással, amit hozzáértően el is fogadnak.
A kórházi felvétel vizsgálattal és egy tonna papír kitöltésével jár. Pasi előzékenyen megvárja a procedúra végét - a vizsgálat a szülészeten zajlik, oda sajnos nem jöhet be. Az ügyeletes orvos félszeg, nem néz az ember szemébe, és egy ujjal gépel, majd eltűnik. Sárika nővér vérnyomást mér, aztán elfelejti az eredményt, és megint vérnyomást mér. Aztán otthagynak egyedül a közlekedőben néhány kopott fekete műbőr fotel és egy állófogas társaságában. A közlekedőbe simán kihallatszik az éppen folyó szülés, meghatottan végighallgatok kettőt (sóhajtások, sóhajtások, gyereksírás - meg is könnyezem mert tombolnak bennem a hormonok.) Pasi érdeklődik, hogy mi van, ezen én is elgondolkodom, majd arra a zseniális következtetésre jutok, hogy várni kell, és legyen türelemmel, én is azt teszem.
Kisvártatva megjelenik az ügyeletes orvos, továbbra sem ismerve a szemkontaktust, közli, hogy balra van egy ajtó, oda menjek be.
Megtalálom az ajtót, ennek örülök, bemegyek - a sóhajtásnyi,omladozó falú fülkében régi fém nőgyógyászati szék meg egy függönnyel elzárt tusoló van, és egy ajtó mögött vécé. Állok, várakozom, azon filózva hogy senki nem mondta,hogy vetkőzzek vagy valami, vagy fel is kéne oda másznom egyedül, ami elbizonytalanít, mert az óriás hassal kicsit félek a kétlépcsőnyi magasságban balettozni egyedül (kicsit eltolódik ilyenkor az ember súlypontja...). Pár perc toporgás után megjelenik az ügyeletes félszeg, megkérdi hogy miért nem vagyok a székben, miután tisztázzuk, felmászom, és az jut az eszembe, hogy biztos nincs a doki fizetésében kedvességi jutalék, mert a rövid csevely végén kicsit úgy érzem magam, mint egy esetlen vágóhídi baromfi. Egye fene, ismerem a magyar egészségügyet, voltam gyakorlaton kórházban, vannak a dolgozóknak is rossz napjaik, próbálok ellazulni, Cicamica Úr hullámoztatja a hasamat.
A következő másodpercben éles fájdalmat érzek, felkapom a fejem, tolatni kezdek abban a lehetetlen kivitelezésű székben, mire a doki rám förmed,hogy maradjak már nyugton, a vizsgálat továbbra is fáj (és fogalmam sincs,mit csinál...) megszeppenve tiltakozom a fájdalomra hivatkozva, mire közli: neki rövidek az ujjai, ez van. Én ledöbbenek, közben még azt is elfelejtem hogy nem vettem levegőt egy percig. Hogy mi van????
A doki ekkor hátralép, ledobja a kesztyűit egy kukába, és kilép az ajtón. Én fekszem ott, nézem a plafont, és az jár a fejemben, hogy biztos azért nem megy az ilyen állatorvosnak, mert tuti megrúgná a tehén. Nézelődöm még egy percig, aztán belém fészkeli magát a gyanú, hogy a godzilla finomságával vizsgáló barbár itthagyott, mint a német 31. önkéntes gránátoshadosztály a menetfelszerelést. Lekászálódom a székről - ekkor veszem észre, hogy van a falon egy jobb napokat látott kis tükör, amiben meglátom magam, na és ekkor kezdek el bőgni.
Felöltözöm, kimegyek a közlekedőbe, de folynak a könnyeim, tulajdonképpen nem is tudom,miért, viszont nem tudom a sírást abbahagyni. Sárika vígasztal, a godzilla a számítógépe monitorára tapad és nem beszél, belőlem meg kilenc hónap feszültsége és a túlhordás bizonytalansága távozik lassan. Kimegyek Pasihoz valami papírokért, aki finoman megérdeklődi hogy miért itatom az egereket - aztán az okot hallva megváltozik az arca, és felveszi azt a nézést, minek következtében megélesednek a tárgyak körvonalai a környéken és a keretben hirtelen olyan magányosnak érzi magát az ablaküveg. Megnyugtatom, hogy tudom kezelni a szituációt, mire ő is megnyugtat, hogy szívesen megnyújtja a godzilla ujjait, ki az. Nevet nem tudok, mert névtáblája az nincs, de útjára engedem Pasit,hogy most már elleszek, és visszahüppögök a papírokkal.
Sárika utána beköt egy oxitocin infúziót, majd megnyugtat ő is, hogy godzilla mindenkivel bunkó, csak valahogy a szülő nőknek mindig fontosabb épp a szülés, mint hogy felrúgják akár a tehén.
Ekkor eldöntöm, hogy legközelebb felrúgás lesz, ha godzilla az alvégemhez közelít, de összesen legalább két órát sírdogálok meghitten, aztán felcuccolnak Márti mellé a kétszázkilencesbe.
A nőgyógyászaton két ok végett fekszenek: túlhordással mint én, vagy visszatartással mint Márti. Mártinak a harmadik baba jön, van fogadott orvosa és nem izgul, viszont éjjelente rettenetesen horkol, és a hormonok tombolása miatt nagyjából felváltva bőgünk.
.
Nekem nagyon hiányzik Pasi, ugyanis ritkán vagyunk távol egymástól napokig. Értelemszerűen egy idő után telefonon való szerelmetes gügyögésbe fordul a helyzet, és nagyjából minden nap negyed órán át folyik ez. A fennmaradó időben sertepertélek, lépcsőzöm a kávéautomatáig (minden szabad ami tilos, hátha megindul a szülés), újságot és Fabyent olvasok, beszélgetek a Morzsával illetve a bent szabadidőző csajokkal. Valamint kínomban firkálok a Pasi által rendelkezésemre bocsájtott füzetben, színes ceruzával. (Rajzoltam neki sajtból tankot, harci sisakos egerekkel...) Nézem továbbá a leharcolt színes tévét a brazil sorozatokkal és a Barátok közt izgalmasnál izgalmasabb részeivel, plusz az X-faktort szombaton, Király L. Norbi hangja megkarcolgatja a kopott linóleum padlót a folyosón, de szülni nem szülök.
.
A napok menete ugyanaz: felváltva piszkálják a Morzsa lakhelyét az oxitocinnal, és nézegetik a szívverését NST-n, valamint egyszer ultrahangon is megtekintik. Az ultrahangos orvost Vargának hívják, nagyon kedves és anno műtött is, nála érdeklődöm a ded súlya iránt, és alig találok vissza a megfelelő emeletre,miután azt mondja, hogy 3600 gramm vagy nagyobb.
Uramisten, csak azt nem mondta, ki fog egy ekkora gyereket megszülni.
Másnap már biztos vagyok benne,hogy tévedett - én 2600 grammal születtem, a Morzsa se lehet ennél nagyobb, kicsusszan és kész.
A hatodik nap fájások kezdődnek. Felteszem fejemre a jármot, üvölt benne a zene, a New Order- Confusionnal szépen tűröm, ahogy óránként egyszer kibélel a fájdalom, és vigyorgok, meg elhatározom, hogy beviszem a lejátszót szülni, tuti lesz, a Morzsa kipogózik belőlem mint a parancsolat.
.
A kórházi holiday hatodik napjának estéjén már igen kellemetlen érzetek vannak a pocakomban, de köztudott, hogy órákig tart a dolog, így nem izgulok. Éjjel méregetem a fájásközöket, tízperces jelentezésnél kényelmesen -amennyire a hasam engedi- összepakolok és lenavigálok a szülészetre.
Odalent hál'Imhotepnek nem a godzilla ügyel,mivel fogadott orvosom nincs, várok és remélek. Az ügyeletes szülésznő közli hogy szerinte ez még semmi, feküdjek le egy ágyra a várakozóban. Nem fekszem, mert ha tudnék feküdni nem jöttem volna le hajnali fél egykor, inkább terpesztek egy gurulós széken, és próbálok nem nyekeregni, mert igen fáj. Csórok egy kis teát és hülye pózokat veszek fel a széken a szoba félhomályában - jobbára tekergetem az óriás hasam jobbra vagy balra és megpróbálok bele levegőt szívni, hátha segít. Nem segít.
.
A szülésznő megdöbben, mikor látja hogy nem fekszem, fejét csóválva felmászat egy asztalnyi magas ágyra, tappancsokat pakolász a hasamra, mire a tapikhoz kapcsolódó gép iziben kijelzi: nekem bizony fájásaim vannak. Nahát. Otthagynak, én nézegetem a zöld csempét, a fém faliórát a falon, köszöngetek az átmenőknek és fintorgok amikor fáj.
.
A gép kis papírkákat ereget, amin vizuálisan is megjeleníti hogy szerinte nekem mennyire pocsék. Ezt több orvos is megnézi, majd egy idő után közli az egyik, hogy ebből ma gyerekszületés lesz. Elengednek telefonálni, majd kezdetét veszi az előkészítés nevű folyamat, amiről most inkább nem beszélnék hosszan, vagy inkább semennyit.
Pasi nemsokára megjelenik a váróban, majd a közlekedőben, kap egy zöld kötényt vagy mit, aminek semmi értelmét nem látom, de mindegy. Nagyjából egy órát aludt, mert hajnali négyi warcraftozott, de nem érdekel, mert én meg most szülök - ez most a ki nem látta előre kategória.
.
Szorongatom Pasi kezét, telik az idő, egyre kevésbé vagyok vidám - időnként megnéz valami kóbor orvos, elfüggönyöznek, és még mindig csak hét óra.
Fél nyolckor megjelenik egy sármos, fiatal doktor az ágy lábánál, bejelenti hogy ő a Komáromi nevű, én próbálom illedelmesen takargatni a kilátszó részeket, és lazán kersztbetett lábbal beszélgetést kezdeményezni az időjárásról, de egyrészt ez nem megy összeszorított fogakkal - másrészt elővesz egy félméteres tűt, és a "burokrepesztés" szóval hozza kapcsolatba. Nem tud megijeszteni, jártunk szülésfelkészítőre, bágyadtan intek hogy csinálja, csak haladjunk - várunk egy fájást és tényleg nem érzek semmit, a fickó egyre szimpatikusabb.
Innentől viszont lassan becsúszom egy homályos világba... rémlik a függöny, Pasi csíkozott pulcsija, a gép hangja, színes papucsok a függöny alatti résben, valaki jajgat (én??...), hogy próbálok elfordulni jobbra mert az jól esne,de nem engedik. Néha megvizsgál valaki, Pasinak mondanak valamit, nem is érdekel, szerez nekem gázt ami enyhíteni hivatott a fájdalmat, hányingerem lesz tőle, de szívom hősiesen. Nem beszélek, csak rángatom Pasi mellkasán a pulóvert, szomjas vagyok, hány óra van, gázt, most nem, hagyjál, ne írj esemest az istenit.
Valamivel később már nagyon kiabálok, jobbra fordulok, tekerednek rajtam a vezetékek (folyamatosan nézik a Morzsa szívverését és az összehúzódást) de a szülésznő erővel balra fordít (és ráveszi Pasit hogy segítsen!) mert így nem egyenletes a tágulás. Én csak azt érzem, hogy valami szétszakít belülről és ez senkit nem érdekel, szeretnék sírni de nem tudok, csak jajgatok és fölfelé emelgetem a hasam.
.
Egy idő után mozgolódás támad a lábamnál, jönnek a dokik: egy fő,- és kettő ügyeletes (godzilla sehol, remélem, hogy Pasi elásta a kórház háta mögött). Vizsgálgatnak, tanakodnak, színes leírást adnak a tolófájásról, és a lelkemre kötik, hogy szóljak, ha érzem. Én annyira szeretném érezni, hogy kétpercenként felordítok "mintha...." kezdettel, de nagyjából a harmadik vaklárma magasságában újra összesereglenek, és a sármos fiatal doki bocsánatkérően közli, hogy ő most egy kicsit keresztbe fog feküdni rajtam.
Ettől némileg eloszlik a köd, mert érzem, hogy annyi a punnyadásnak, biztosítom a dokit hogy erről is hallottam a szülésfelkészítőn, hajrá. A fő és az egyik ügyeletes támasztják a lábam, a sármőr fekszik, kézzel tolja a hasam, finoman csinálja, nem okoz fájdalmat, figyel rám, végleg leteszem a voksom mellette. Három próbálkozás után már könyörgőre fogom, hogy csináljanak valamit,mert istenbizony hazamegyek, mire a fődoki eldönti, hogy császár lesz.
.
Lehetőségeimhez képest ujjongok, Sárika beköt egy infúziót és egy katétert, egy piros sapkás jó kisugárzású műtős felnyalábol és áttesz egy hordágyra, gurulunk fel, Pasitól búcsút veszünk, bámulom a plafonon az elsuhanó neoncsöveket és fájok.
A műtőben egy hasonló szék van ággyá alakítva, mint amiben a godzilla vizsgált. A műtős átrak, hangosan beszél velem, hogy biztosan megértsem a fájások közben is amit akar. Megnyugtatom hogy értem amit mond, és pöpecül összedolgozunk az aneszteziológussal: én ülök az ágyon, nagy terpesz, előttem a műtős, kapaszkodom a nyakába, és a fájásszünetben szurit kapok a gerincembe.
.
Szinte azonnal megszűnik minden.
Kis híján szerelmet vallok az altatóorvosnak, akinek sajnos szintén nincs névtáblája, csak annyit látok hogy szemüveges és talán szakálla van, és vigyorogva bökdös hogy itt és itt érzem-e. Nem érzem.
Kapok egy takarást a pocak felé, de kifogásolom hogy miért nem báboznak fölötte. Álmosodom, de valami felébreszt a sírásával... a takarás fölött meglengetnek valami lilásat, itt a kisfia, rámosolygok, hagyjanak aludni.
Halványan rémlik, hogy a műtős ölbe kap, átrak egy gurulós hordágyra és leparkol a posztoperatív szobában. Reszketek, és zavar hogy nem tudom abbahagyni: Pasi megnyugtat, hogy a szülészeten eltöltött tizenöt óra és a majd'24 órás folyadék- és étel hiánya okozza, meg az erőkifejtés. Pakolássza a holmimat, telefonál, vigyorog, elújságolja hogy a Morzsát az ő mellkasára helyezték, és döbbenten fedezem fel hüvelykujja felől a kézfején a sebeket: nem emlékszem, hogy ennyire szorítottam volna.
.
Fekszem az ágyon, ráz a kimerültség, kattognak a fogaim,éhes vagyok, szomjas vagyok, a nővér jókedvű, amiért nagyon hálás vagyok, és alig várom, hogy újra mozgatni tudjam a lábam.
Arra ébredek, hogy egy apró termetű idősebb nő a mellkasomra helyez egy csomagot. A csomag nyüszög, rábukik a cicire és azonal el is alszik rajta.
Reszkető ézzel kitapogatom a mobilomat, és csinálok egy fotót.
A fiam.
Morzsa 4100 grammal, és 59 centivel jött a világra november 30-án, és a "magas egyenes állás" nevű beilleszkedési komplikáció miatt született császármetszéssel. Nem pogózott (viszont nem vittem be a lejátszót sem!), nem teljesít kiemelkedően, nem előzi meg a kortársait, de a korának megfelelően fejlődik, és még sohasem volt beteg.
Remélem, hogy még sok-sok csodálatos évünk lesz együtt, és Pasival szépen lassan a nevelés nevű light közelharcba is beletanulunk:)
.
Helyzetjelentés öt percben
Ezer éve tervezem, hogy írok, folyton blogolok a fejemben, de aztán mindig sajnálom rá az időt... ami nincs is..
Most alszik.
A lakásban irdatlan kupi van (Pasi hatig dolgozik) - a morzsa reggel a szobáját hányta szét, míg én próbáltam még pár percet kizsarolni belőle hogy még pihenhessek, aztán amíg mosogattam, a konyhát döntötte romokba.
Általában öt felé úgy ébred reggel (az éjszakai szopikat nem tartjuk nyilván, de abból is van még három-négy-öt) hogy nehéz visszaaltatni, ezért átköltözöm a szobájába a vendégágyra paplanostól, és összebújunk. Kap egy cicit, ezt a lépést kielégítőnek találja, és még egy órára hajlandó bealudni vele. Héttől nyolcig ugrál a fejemen és/vagy a mobilomat kell menekítenem előle folyton. Leteszem a földre (vastag takarókra) hogy játsszon akkor - térdig járunk a játékban, de neki a hajráfom, a telefon és a szemüvegem kell, esetleg valamelyik hajtincsem, a fülem vagy az orrom.
Miután rávett arra (fél óra nyüszögésbe kerül, már elég jól bírom...) hogy felkeljek és kicseréljem a pelusát, prezentálok egy kávét magamnak és a hűtőben kutatok reggeli után. Ezt ő az etetőszékből nézi, lógázza a lábát, lehajigálja a játékait, és azzal szórakozik, hogy megpróbálja a fejemre csukni a hűtőajtót. (Pont eléri.)
Kiegyezünk valami reggeliben (általában az kell neki, amit én eszem), nagyon szépen eszik, közben próbálom rávenni, hogy mondja ki: anya, kérek még egy körtefalatot, de nyilvánvalóan tele szájjal kinevet, és azt mondja: brigyu.
Kaja után mosogatok és rendet teszek a konyhában, ezt a járókából asszisztálja végig, közben általában az mr2 megy (jókat táncikál a Balkan Fanatikra), ha nyűgös, akkor anya énekel neki. Már az összes, YouTube-on fellelhető gyerekdal a repertoáromban lesz lassan, most kezdjük a Gryllus-dalokat, nagyon szuperek, köszi Réka!:)
Ha végeztünk a konyhával, összeszedem a járókából kihajigált holmikat, és irány valamelyik szoba, ahol szintén pakolunk (mindig van mit..) vagy játszunk. A játék a repülőstől a négykézláb kergetőzésig bármi lehet, a vicces az, hogy én is nagyon élvezem, abszolút kikapcsol...
A mai nap a mosogatás után kicsit befulladt, mert álmosnak láttam, ezért már fél tízkor megpróbáltam elaltatni. Fél óra szopi után feladtam, de a gép már be volt kapcsolva, ezért ide ültem, és megpróbáltam a morzsáról feltenni pár videót a facebookra. Az említett oldal nem volt partner ebben a törekvésemben, ellenben Prüntyi közben széttologatta a bútorokat az előszobában, behozott két üres ásványvizes palackot, megrágott egy cipőt, és két percig püfölte a bejárati ajtót, miszerint menjünk ki. A kimenetel délután lesz aktuális, mert reggel olyan köd volt, hogy nem láttam ki a kertbe (de ooolyan szééép), viszont el kell mennünk majd a postára mindenképpen. Ezt megbeszéltem a morzsával, játszottunk repülőset, de miután elfáradtam (már több,mint kilenc kiló...) és emiatt hisztizett egy rövidet, szépen bealudt az ölemben.
Betettem az ágyába, most alszik.
Ilyenkor kéne rámozdulnom a házimunkára (abból is arra ami csöndben végezhető), de most inkább becsempésztem a Nutellát a hűtőből, és idekuckóztam a gép elé. (És tessék, most felébredt, és cicin akar aludni, de nem lehet mindig ezt, úgy hogy nem is aludt vissza.)
Azt hiszem, most megyünk enni (megosztunk egy adag rakott brokkolit) aztán megnézzük a vauvaukat a szomszédban útban a posta felé.
Szeretek anyuka lenni.
:)
#194
Fél tizenkettő van.
Nincs kedvem aludni, nincs kedvem dolgozni, Cicamica Úr alszik, én meg olyan taknyos vagyok, hogy két napja levegőt is alig kapok, vagyis elég sok mindenhez nincs kedvem.
Egész eddig (mióta Zalán alszik, vagyis este nyolc óta) a neten kódorogtam, Facebook, Youtube, Gmail. Videoklipek, X-faktor, persze a szemüveg nincs rajtam, még egy óra és olyan migrénem lesz mint ide Lacháza.
Pár napja Ggattoo értetlenül nézett rám, amikor megemlítettem Király L. Norbit, merthogy az kicsoda, mert ő nem néz tévét. Hát, Norbi miatt érdemes lenne, ezért most küldtem neki egy klipet a Facebookon - bár valószínűleg nem ugyanaz a férfiideálunk, de a Norbi elég érdekes ahhoz, hogy érdemes legyen tudni róla. Szerintem.
Ezután lazán a Youtube-on felejtettem magam, nagylelkűen elfelejtve, hogy legalább öt kérdésem van megválaszolatlan, és Pasi most éjszakás, tehát időm is lenne ilyesmire.
Találtam egy Malek Miklós-videoklipet, ami miatt gyorsan meg kellett néznem az összes Gróf Balázs - képregényt a facebookon, mertkülönben még mindig ott ülnék a monitor előtt széttárt karokkal, azt ismételgetve,hogy: mi van??? Olyan helyes ez a Malek gyerek, de ami Amerikában bejön, az itt nem - próbált hozni egyfajta hungarian Daniel Powtert, de nem sikerült. Ez van. Angolul meg milyen szépen énekel.
A Norbi meg már hagyományosan zseniális, székestől a falig lök az energia amit áraszt, akkor is, az ember bugyijában ettől elhamvad a gumi, még ha Ggattoo igencsak kétli ezt és ezen a megjegyzésemen kicsit meghökken a szombat esti borozáskor a névadó ünnepség estéjén:)
Közben végetért az Ezel is, és nem volt jó vége - én nem szeretem, ha nyitva hagynak kérdéseket és trükköznek a hepienddel. Mondtam is pasinak, hogy na ez igen török bosszú volt- a magyar bosszú az odab*sz, aztán remélhetőleg a jók meg vidáman élnek amíg meg nem halnak.
Közben Fabyent is olvasok - a Habospite nem rossz, legalábbis jobb,mint a Csontfuvola - azért is díjazom, mert bármikor képes megnevettetni, csak akkor persze nem a nődoki várójában kell olvasni (de hát ha olyankor érek rá) mert igen furán néznek az összezárt térdű várakozó nőtársak a vadul viháncoló egyedre. Én meg persze próbálom visszafogni a viháncolást, és hang nélkül röhögni (a Blat Kolai-s részt olvastam pont, az zseniális) de az még rosszabb,mikor az embernek rázkódik a válla, és vinnyog.
Szombaton megvolt a poronty névadója, végre ezen is túlvagyunk... fáradt vagyok, még a náthát leszámítva is, hát még azzal együtt.
Folyton elhatározom, hogy miket fogok írni a dedről, hogy milyen édes amikor állva lehajol és felvesz a földről valamit (közben kapaszkodik ezerrel és egyenes a háta), éppen fecnivé olvas egy újságot, meg akarja fogni a habot a fürdőkádban, vagy épp legújabb tudományát, a csettintést gyakorolja reggeli közben (Pasi meg keresi a pincért.) Rengeteg fotó van róla, sok videó, és már csak azt is imádom nézni, ahogy ül és játszik (hát még ha bevon a játékba!...) Komolyan mondom, jobban szeretek labdázni, mint ő:)
Legújabb felfedezésünk, a játszótér mindkettőnket megörvendeztetett: a ded megismerte a homokot (nemvesszükaszánkbafuj!!), a hintát, amit feltétel nélkül imád, és az anyját, amint hülyét csinál magából, lévén a játszón a körbeforgós pad.
A körbeforgós pad közepén kis fémasztal van, amit hajtani kell, emiatt az egész hóbelevanc az ellenkező irányba forog.
Ez anyának valami miatt nagyon bejön, és amikor apával hármasban mennek a játszótérre, apa vigyáz Zalánra, míg anya pörgettyűzik a paddal és visong, apa meg biztatja, majd közli, hogy az nyer, aki hamarabb ér a csúszdához. Anya persze próbálkozik, hogy elérjen bárhová is, de zömmel körbe megy, és a végén annyira nevet, hogy le kell ülnie egy nagy traktorkerékre a játszótér szélén.
Apa persze nem bírja ki, és a közelben talált üres almaboros flaskát mutogatja anyának, hogy nem kellett volna annyit inni, majd anya vihogós tiltakozása után utal arra, hogy senki mást nem ismer, aki a tízhónapos gyereke mellett a házuktól őket követő macskával is kipróbáltatta volna a csúszdát.
Aztán találnak egy ugrókötelet a padon, anya ugrókötelezik, apa pedig a frászt hozza vele a macskára (zalánnyelven:ici), nem a vadászösztönt.
Vagyis vannak nagyon klassz napok.
Az is az, mikor Ggattooval ülünk a konyhában, én áradozom neki az X-faktorról, erre az élő adásban folyton hamisan énekelnek. De jót beszélgetünk, bár már nem emlékszem, miről, és vészesen fogy a Sangria, és nagyon egyikünket se kell ringatni hogy aludjon, és másnap reggel senki se nagyon délceg, de azért elmegyünk Szekszárdra, hogy rájöjjünk: vasárnap az össze sszekszárdi egy másik városban van. Viszont nagynehezen találunk egy kávézót, ahová Kormit is beengedik, és jól érezzük magunkat, kár, hogy nem jönnek gyakrabban.
Meg vannak esték, amikor összevissza írok a blogomba, csak ne kelljen aludni, pedig baromira álmos vagyok, de Pasi nincs itthon, hogy levezényelje az estét, és a háttérországom legyen (aki persze még éjfélig játszik a Warcraftban, miután én lefeküdtem aludni). Most úgy összebújnék vele, erre egy gyéren fűtött mentőállomás kemény műbőr ágyán horkol inkább. Pffff....
Azt hiszem, hallgatok még egy kis királyelnorbit és mégis megyek aludni.
Számvetés
Keresgélem a pátoszos hangnemet, de már három órája ülök a gép előtt (Pasi éjszakás:)) ) és ilyenkor már nem tudom, hova is tettem...
Betöltöttem a harminchármat.
Tulajdonképpen na és, de azért mégiscsak motoszkál az emberben pár olyasféle közhely, hogy büszke lenne-e a kislány aki voltam, a nőre aki lettem, meg hasonlók.
Kis önvizsgálat után arra jutottam, hogy alapvetően nem toltam el az életem, és ez már adhat okot egyfajta büszkeségre.
Némi továbbgondolás után viszont olyan jó érzés fogott el...
Az állandó aggodalmaskodást leszámítva (ami még mindig az én defektem), van egy gyönyörű gyerekem, akit tizenöt óra vajúdás után végre a férjem mellkasára tettek (ezt talán nem rója fel majd, ha tud beszélni, de én akkor éppen nem voltam túl jó alap a mellkasrahelyezésre, pedig istenbizony jó kis mellkasom van, csak épp stoppolták azt a húsz centis vágást a hasamon épp.)
Szóval van a Gyönyörű Gyerek, aki szeptember elsejétől külön szobában, saját ágyában alszik, okos, csillogó szemű, türelmes és kitartó mint az apja, mosolygós és közvetlen mint az anyja, alig tíz hónaposan kis segítséggel jár, már majdnem beszél és nyolc foga van.
Aztán van nekem egy férjem, a másik fél, akinek fekete tűz ég a szemében (anno ezen tűz miatt otthagytam a srácot, akit életem szerelmének hittem, aztán Pasit hagytam ott a srácért, de végül hepienddel végződött az ügy, csak tíz évet kellett rá várni.) Ez a fekete tűz ejtett rabul engem, és fogva tart mind a mai napig, még akkor is lenyűgöz ha dühtől lobban fel Pasi szemében (hál'Imhotepnek rám még sose volt dühös annyira). Szeretem, hogy annyira férfi, amennyire nekem pont szükségem van; hogy van női oldala is, hogy határozott, intelligens, és nem írok többet róla, mert olvassa a blogomat.
Van egy hely is, ahol élünk - egy kis falu a Duna mellett, formás kis parasztházakkal, jó polgármesterrel, tiszta utcákkal és gondozott kertekkel - nekem találták ki.
Mit is kívánhatnék még?
Anno kamaszként erről álmodtam, nem tudatosan bár, de a bevonzás technikáját alkalmazva (ld. The Secret), és innen üzenem, működik. Amit kívánni szoktam, azt felírom egy papírra aztán Pasi elmegy a boltba és meghozza és elképzelem, majd az Univerzumra bízom. (Ez nem azt jelenti, hogy nem rágódom folyton felesleges dolgokon, de Pasi ezt nagyon jól kezeli.)
Kérhetném, hogy minden maradjon így?...
Ezt persze nem lehet, de úgy próbálom élvezni a most ízeit, mintha megállt volna az idő, mert ez egy ajándék, amit nem tudom, miért érdemeletem ki, de köszönöm.
Most pedig megyek, keresek egy tükröt, és kinevetem a ráncaimat, elvégre harminchárom éves vagyok, felnőtt (az nem olyan rég) és most vagyok a legjobb a bőrömben.
Nemdebár? :)
(Háttérben kupi, de mentségemre szóljon hogy ritkán érdekel hogy Pasi kőművesmunkát végzett a szoba épp nem látható felében. Az a fal azóta le is festődött, az emiatt aggódóknak üzenem,hogy rend van.)
Odabújik
Alszik egy órát.
Ez nagy szám, mert az egész napos alvásmennyisége kétszer harminc vagy negyven perc.
Anya addig dolgokat intéz a neten, hogy ne zajongjon mással (és mert dolga van).
Aztán nyüszögéssel jelzi, hogy ő bizony felébredt, és szórakoztatásra, társaságra vágyik, és akkor anya azonnal megjelenik a babakocsi fölött, és kiveszi, és megöleli, és ő akkor odabújik.
Jaaaj...
Amilyen illata ilyenkor van... kicsit nyüszög még, szuszog, forgatja a fejét, anya vállgödrébe fúrja az arcát, dörgöli a szemét, és anya beszívja ezt az illatot... ezt a tömény babaillatot, amiben keveredik a hajsampon és a fürdető illata, az anyatejé, a ruháké, a mosóporé, és a bőrének az az összetéveszthetetlenül jellemzően édes, Zalános illata...
...és akkor anya beszívja ezt az illatot, le egészen a tüdejébe, le egészen a zsigereibe, egészen a talpáig, és valami robban benne, a szíve tájékán valami rózsaszínes-vaníliasárgás tűzijáték, és még a szemében is felparázslik egy pillanatra valami tűz.
Aztán a kis kölöksárkány moccan, és jelzi, hogy innentől ő akár a Magyar Mennydörgő is lehetne, és az villan a szemében: mit lehetne rosszalkodni.
Anya ezért leteszi a padlóra, hadd másszon, elvégre a világ felfedezésre vár, ... és folytatódik a nap.
Zalán és Ezel
Hej de nagyon régen írtam.
Most is csak lábujjhegyen, mert a kölöksárkány kint alszik az előszobában, és hiába a csöndesebb billentyűzet, valahogy ki van élezve a kis füle a space billentyű hangjára (elgondolkodtam, mi lenne, ha az összes szóközt utólag tenném a szövegbe, de ez olyan mint az angol pornó (Margaret, ma akár szeretkezhetnénk is - de inkább nem) szóval: inkább nem.
Szépen megvagyunk, Cicamica úr lassan de biztosan menetel a hetedik hónapja felé (hihetetlen gyorsan rohan az idő...) Valamelyik nap elkezdett kúszni, olyan, mint egy kis tank: lassan halad, de mindent visz:) Már megeszik fél üveg pürét (haj, amiben gyümölcs van az mind jöhet, a többi nem kell) de még mindig a cici a központ (mivel pasi, azt hiszem, ez így is marad..)
Egyébként azt hiszem, el kell mondanom, hogy olyan boldog vagyok, mint még soha... átvizsgáltam (szűz jegyű lévén) és több oldalról körbejártam a témát, de kénytelen vagyok kijelenteni ezt:) A hurkás egyre jobban hasonlít rám, ami eleinte nagyon fura volt, de most már imádom, hogy néha olyan, mintha saját magamat fognám a kezemben:)) Pasi szemmel láthatólag elolvad ha a gyerek bárhogyan is megnyilvánul, bár már most látszik, hogy Apa lesz a falkavezér, akinek majd bizonyítani kell valamelyest, ha fel akarjuk hívni a figyelmét.
Ami Pasit illeti, ha éjjel megsímogatom, kis piros szívecskék dörgölőznek a kezemhez, és amikor csak fekszem a sötétben, és hallgatom hogy az egyik pasi jobboldalról szuszog, a másik balról, akkor a világ azért egy kicsit tökéletes.. :)
Ezt nem dicsekvésképpen mondom, inkább hálával.
Persze vannak nehézségek a Prüntyivel, például három hónapig a hasfájás, de igyekszünk minden helyzetből tanulni (ebből például azt, hogy milyen, sohanemlátott türelemmel is tudok viszonyulni dolgokhoz.) Vagy most az egyedül alvás problémája, amivel kapcsolatban nézegetem a szakirodalmat - ami nagyjából annyit ér, mint golyó ellen az integetés, szóval marad a jó öreg Bruno bácsi tanácsa, vagyis majd mi együtt kitaláljuk, hogyan is működünk (nem nyitok vitát Bettelheim módszereiről, eddig a legépkézlábabb - deszépmagyarszó - verziókat ő prezentálta, és ha működik, akkor én igenis tisztelem azt, aki kitalálta, megfogalmazta, megírta.)
Amiből nem jut elég mostanában, az az esti tévézés - sokáig azt hittem, megtartható valamennyi a gyerek nélküli életünk megszokásából, mert a kis vekni minden körülmények között el tudott aludni cicin, de most, hogy minden érdekli, kénytelen voltam lemondani az este nyolc után kezdődő műsorokról. Nos, nagy kár nem ért, ez tény:) A legtöbb film megnézhető a gépen, legújabb őrületem, az Ezel pedig kora délután van, és a Prüntyi egész tárgyalóképes ha arról van szó, hogy kicsit csöndben maradjon erre az időre.
Az Ezel?... soha nem hittem, hogy ennyire maga alá tud gyűrni egy szappanopera:)) Adva van ugye Kenan, a főhős, akinek a vezetéknevét hónapok óta próbálom kiolvasni a főcímben, de még nem sikerült. Kenan modell múltját ismerve rögtön érthető, miért áll annyira jól neki az öltöny, azokkal a hihetetlen fényesre suvickolt fekete cipőkkel, és egyértelmű, hogy járni is nagyon szépen tud. Amit nem lehet tanítani, az bizony a nézése, és itt nem csak arra gondolok, amikor csúnyán néz. Ennek a fickónak gyakran mosolyog a szeme, és ezzel nem csak engem, hanem még pár millió csajt azért a képernyő elé tud szegezni nap mint nap (elég csak megnézni a facebookon, hányan lájkolták a sorozatot.)
Aztán ott van a többi szereplő, és persze a rendező, aki remélem, kapott már valamilyen díjat, mert én szeretek izgulni filmeken, de ilyen jókat, mint egy-egy epizód alatt, utoljára talán csak a Végső állomás vetítésekor izgultam (igaz, akkor úgy kellett kivezetni a moziból, és nem is ugyanaz a kategória). Viszont tény, hogy képes vagyok felhívni anyát vagy az Enikőt egy-egy rész után azzal, hogy Láttad? Láttad?! , és időnként napközben is foglalkoztat, hogy mi lesz a folytatás. Azért is őszintén hálás vagyok, a hogy a brazil-mexikói szappanoperák egyetlen hatás(?)vadász elemét sem láttam még eddig felvonulni benne; a szereplők nem beszélnek magukban, ritkán bőgnek és egy jelenet nem húzódik másfél héten keresztül.
Szóval szórakoztató, és igényesen csinálja, a műfaj keretein belül legalábbis, és maximálisan kielégíti a tévézés iránti igényeimet. Általában az Ezel után Híradó van, utána pedig fürdetés jön, ami a Kis Hurkás Diktátor Támad című szappanoperát vezeti fel, vagyis elkezdődik az este.
Igyekszem sokat játszani a manóval, és rá kell jönnöm újra meg újra, hogy mennyire hasonlít ránk, és mennyire hasonlítunk mi egymásra Pasival... mindhárman szemlélődő tipusok vagyunk, szeretjük a csendet, elvagyunk egy-egy, minket ténylegesen érdeklő dologgal jó ideig:) Volt idő, amikor azt hittem, a Prüntyi le van maradva a többiektől, de be kellett látnom, hogy csak különbözik tőlük, és az nem ugyanaz.
Nagyon szeret mindent megvizsgálni; főleg az anyagok (textilek például) érdeklik, de embereket is szégyentelenül megbámul, és meg is fogja őket, ha hagyják. Kedvence a távirányító és a billentyűzet (na meg a telefon de azt nem szabad) anyu haja, apa szőre és a nagyszülők hangja. Mindenhez óvatosan nyúl, szereti ha mondókázunk, ha anya énekel mosogatás közben, és ha kaphat valami konyhai eszközt tanulmányozásra (össze is karcolássza a két fogával.) Szereti a finom játékokat is, például ha anya megfújja az arcát, vagy ha kommunikálhat a tükörképével, illetve ha szabadon a szájába vehet olyasmiket mint a szék lába (nem, azt nem szoktuk engedni.)
Lassan-lassan teljes idős elfoglaltság lesz, és nem hagyja anyát netezni sem, pedig néha ott is van dolog, de ezek általában untatják őt - és anya bármilyen multifunkcionális néha, nemigen tud bannerkészítés közben a Bóbita szövegére koncentrálni.
De összehozzuk, azt hiszem, összehozzuk ezt jól.
Ezt az egészet.
Tudom én, hogy sok dolgot rosszul csináltam, és még mennyi mindent rosszul fogok. Rosszul és félgőzzel, és mert kell, meg mert illik, vagy kifizetik, vagy megnézik és mit szólnak, vagy mert így szokás.
Néhány dolgot rosszul csinálok annak ellenére is, hogy élvezem csinálni, vagy hiszek benne, vagy elkötelezett híve vagyok (bár ezek általában sikerülni szoktak).
De ez itt, ez a kis diktátor, a vekni, a poronty, a ded, a hurkászsömle, a Cicamica úr, a kölöksárkány, anya gyönyörűsége, kis csirkefogója, más ügy. Mert ez már az ő életéről szól.
#190
jaaaj, megvagyunk ám csak semmire sincs időm...
gyarapodik, hízik, gyönyörű, és imádjuk.
majd írok.
Hát így vagyunk mostanában
Béke van.
Bár nálunk egyébként is mindig béke van, most különösen idilli a kép: Pasi éjszakára dolgozni ment, én a gép előtt ülök egy bögre édesköményteával (jó a kis hurkászsömlének hasfájás ellen), maga a célszemély meg a babakocsiban rugdalózik mellettem, és a Holdfény szonátát hallgatjuk a Youtube-ról.
Pár hete elkezdtem érdeklődni a klasszikus zene iránt; még azt is ki mertem jelenteni Paisnak, hogy szeretnék meghallgatni pár operát, aki rögtön biztosított is arról, hogy egyedül vagyok ezzel. Bizonyára az a félelem munkál bennem, hogy nem vagyok elég sokoldalú az anyasághoz, és egysíkú lesz a gyerekem, mint egy papírlap.
Elég sok hülye félelmem van egyébként, amit egész jól kezelünk Pasival (most közben elindítottam a kilencedik szimfóniát, ezt tök jól lehet vezényelni is) például hogy úristen, kap-e levegőt a gyerek, meg hogy le fog-e esni helyekről, holott még csak kalimpál, illetve nem fog-e éhen-szomjan halni és én azt honnan fogom megtudni. Pasi ilyenkor mindentudóan kijelenti, hogy mi van, sőt, kinyilatkoztatja, és én rövid ideig megnyugszom, majd kitalálok valami mást, ami miatt birizgálhatja a tarkómat a kétség.
A Prüntyi imádva van egyébként, akármit csinál, és az akármi egyre több dolgot jelent minden nap. Már nagyon sok mindent mond, olyasmiket, hogy eö, aia, gö (főleg ezt), és egy csomó hárombetűs kombinációja van még.
Ami új nála, hogy úton-útfélen mosolyog, sőt, teli szájjal nevet (Kingha, jelölj be a Facebookon, oda tettem fel videókat is a Zalánról!.. ott vagyok a Tamás ismerősei közt:) ) Ami viszont nem új, hogy csodálatosan zengő hangon ordít, hál'Imhotepnek nem sokszor, mert általában a nyöszörgést használja fegyverként, és az be is jön, mert nem bírom.
Mostanában gyakran játsza el azt is,hogy rögtön éhen hal, vagyis iszonyatos cuppogással a szájába akarja tömni az öklét vagy a kézfejét, erre én lelkiismeretfurdalással kísért szoptatásba kezdek, mire ő egy egész percen belül el is alszik a cicin. (Ha leteszem, felébred.) Pasival azt figyeljük erősen, mikortól kezd el minket manipulálni a ded, de azt hiszem, erről lekéstünk, mert ösztönösen csinálja.
Ami engem illet, folyton farkaséhes vagyok, ezért folyton eszem, emiatt lassan fogyok :)) illetve növesztem a hajam, ami miatt minden reggel olyan frizurám van, mint Songokunak valamely, különösen közel bekövetkezett robbanás után.
Félelmetesen gyorsan telnek a napok egyébként... mondjuk biztosan rásegít, hogy tíz-tizenegykor kelünk (folyton álmos vagyok így is - mikor lesz ennek vége?...) emiatt azonnal dél van, és a délelőttnek annyi. Délután egy vagy két feladatra jut időm (és még örülhetek, ha kitűztem magamnak egy vagy két feladatot, mert ha nem, nulla eredménnyel elslisszol a nap, és kész) mert a kölök folyton engem akar (szerencsére.) Vannak időszakai, amikor már a vízszintes testhelyzet gondolatára is felháborodik, vagyis őt hordozni kell. A hordozókendő pöpecül beválik erre a célra (bár kissé szűk, ezért meg fogom toldani) viszont nagy tévedés, hogy ha a gyerek a hasadra van kötözve, bármilyen házimunkát is el tudnál végezni. A múltkor Pasi kávéfőzés előtt figyelmeztetett, hogy óvatosan gyújtsam be a gázt, mert a gyerek föléje lóg...
Egyébként tervezgetek, például mesefigurákat gyűjtök, amiket a védőnői-gyerekorvosi váróterem falára fogok festeni (megkaptam rá az engedélyt a polgármestertől, de csak kora nyáron lesz belőle valami), mandalákat nagyítok, amiket a szobák falára szeretnék felfesteni, a gyógynövényes blogomat pedig áthelyezném végre a Családinetre, ha a Warcraftban véget érne a lunárfesztivál, mert így Pasi folyton a gép előtt ül. Még mindig van közel száz kibontatlan mailem, ami még a szüléskor bent töltött másfél hét alatt gyűlt össze, de sosem jutok odáig, hogy megnézzem... (na ez legyen a legnagyobb bajom.)
Bömbi megkapta az első szurikat is - a legelsőt, a BCG-t még a kórházban, azt mukkanás nélkül tűrte, a következő kettőnél (DiPerTe és tüdőgyuszi ellen)a múlt héten viszont úgy ordított, hogy azt hittem, kitörik az ablak. Rettenetesen sajnáltam, majdnem én is sírtam, annyira vígasztalhatatlan volt, és nagyon szemrehányó felhangokat véltem felfedezni a sírásában. Este, mikor Pasi hazaért a munkából, ráadásul lehadirokkantozta, mert mindkét hurkás kis combja le volt ragasztva az injekciók helyén.
Néha sétálunk a faluban, a Posta, a bolt vagy a Gyógyszertár felé, megadóan tűrjük a gügyögő néniket akik kisangyalnak titulálják a póktojást, pedig az ki se látszik a kezeslábasból. Furcsán megváltoztatott az anyaság egyébként; olyan dolgok, amiktől régen a falnak mentem, meg se érintenek, más dolgoktól elérzékenyülök, más dolgokat meg nem bírok (főleg tévében... nem bírtam nézni a Kill Bill demóját, pedig az egyik kedvecem volt, és túl véresnek nyilvánítottam a CSI-t is, pedig nem telik el nap, hogy ne nézzek meg egy részt valamelyikből.) Amin konkrétan kiakadtam, az az Egyiptom Hercege című rajzfilmtévedés volt, mert egyrészt konkrétan nem szólt semmiről, másrészt az elsőszülöttek halálát bemutató résznél azon vettem észre magam, hogy elszörnyedve meredek a képernyőre és markolom a gyereket. Azt hiszem, a Disney cég kinyírta magát nálam, ezentúl inkább Pixar rajzfilmeket nézek. (Kivétel a disneytől a Criminal Minds, bár azt csak forgalmazzák és kicsit se rajzfilm.)
Hát így vagyunk mostanában. Próbálom elcsípni a napokat, de kicsúsznak a kezemből. Rengeteg mindenre egyszerűen nem emlékszem, mert a Zozi kitölti az agyamat, a mosható pelusok és zenélő forgók betöltik azt a kis részt az agyamban, amit használok... remélem, egyszer majd változik ez is,de jelenleg nem zavar:)
(Helyzetjelentés: a kishörcsög felfedezte a hüvelykujját a babakocsiban, rácuppant, azzal a lendülettel el is aludt,és most igen vigyorog álmában, az ujjával a szájában.)
Tárgyalásokat folytatok a főnökömmel, hogy májustól visszamennék valamennyi órában dolgozni - de akárhányszor ránézek a dedre, mindannyiszor megszólal egy hang a fejemben: hülye vagy?...
Hát,majd meglátjuk.
Ezért a képért mindenki odavan, nem értem...
:))
#188
Áááhh...
kinéztem a szememet az elmúlt félórában. A sárkánybébi mellettem piheg a babakocsiban, én meg Pasi szülinapjára keresek valamit a neten, egészen pontosan az Antikvárium.hu-n. Nagyobb falat,mint gondoltam, mert úgy könyvet választani,hogy nem vehetem a kezembe, és csak a fülszöveg olvasható belőle,nagyon nehéz.
A témakörök megvannak nagyjából: világháború, angol humor, általában humor, képregények, Kretén magazin, főzés (azt megoldja a netről és különben is kreatív) tankmodellezés (azt se könyvből fogja csinálni), World of warcraft (abból megvan a készlet).... passzolok.
Közben felébredt a Prüntyi, fél kézzel gépelek mert idevettem az ölembe- nem először gondolkodom el azon, hogy miért nincs három vagy négy kezem. Azért ügyesedek idővel - ma úgy vasaltam, hogy az elején tíz percig fél lábon álltam, a másik lábammal pedig a babakocsit ringattam, hogy elaludjon a kis bab (sikerült is). Spórolni kell az idővel, mert Pasi sokat dolgozik mostanában, keveset tudja lefoglalni a babot, aki máris nagy cicirajongó- és függő (talán csinálok neki pár másolatot vizeslufiból, hátha.) Mivel nem használunk sem cumisüveget, sem cumit, folyton rajtam lóg: ha éhes,ha szomjas, ha társaságra vágyik, ha fél, ha fázik, ha melege van, egyből a cici kell.
Arra a rövid időre szabadulok csak el, amikor is a fürdés utáni szopit követően a ded széles taglejtésekkel és rettenetes szuszogások közepette (komolyan olyan mint egy kis gőzmozdony) magyaráz az apjának egy negyed órán keresztül. Azzal a jellegzetes "hát te ki vagy"-nézésével bámul az apjára, szuszog és hadonászik, a fater meg gyönyörködik benne (és gondolom a fenti témák valamelyikével ismerteti, amíg én nem látom.) (Hm, remélem, az a téma a főzés....)
Pár napja rámnézett az édes (a kisebbik) és közölte velem, hogy: onga, mire én kis híján leraktam hogy fussak egy kört a házan, mert megszólalt a gyerek. Ezt, mármint az ongát, azóta is mondogatja, mi meg csak találgatunk az apjával, hogy mit is jelent (mivel a sarj egy hónapos, nyilván semmit, de akkor is.)
Egyébiránt a kis kölöksárkánnyal minden rendben van. Akkorákat böfög, mint egy Bayern Munchen - vezérszurkoló, és etetés közben loppal pisit ereget az all-in-one mosható pelusból anyu nadrágjára (adja hozzá azt az ártatlan nézését.) Elég sokat röhögünk rajta egyébként, mert nem lehet megállni, mikor tágra nyílt szemmekkel bámul rád, és közben akkorákat ereszt éppen a pelusba, hogy közben a Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet Szeizmológiai Főosztályán két illetékes elismerően egymásra néz.
Most éppen nyújtózkodik, és úgy marad a szokásos Superman-pózában (valamelyik kéz a fej fölött, ökölbe szorítva) és fél szemmel engem les.
Felosztottuk egyébként a családot: én vagyok a Tejszagú, Aki Elsőre Ugrik, apa meg a Szőrös, Aki Fürdetni Szokott. A bébisárkány alapvetően diktátor hajlamú, és ebben a korban még szabad is neki; nem hagyjuk sírni, és velünk alszik.
A velünk alvás az úgy néz ki,hogy a 140 centi széles ágy közepén fekszik a ded kinyúlva, kezek-lábak szanaszéjjel, anyu paplanjának sarkával takarózva. Anyu mellette fekszik nagyjából akkora helyet elfoglalva, mint egy anorexiás c-betű (a póz is stimmel), míg a másik oldalon apu alszik a maga ötven centijén.
Az elején próbáltam én ülve szoptatni éjszaka, de mivel folyton bealudtam, veszélyeztetve ezzel a dedet (márminthogy leejtem) rátértünk a fekve szoptatásra, ami viszont azzal jár, hogy ott alszik velünk. Hogy hogyan fogom visszaszoktatni őt az ágyába, ami nem egészen egy méterre van a miénktől, fogalmam sincs...
Most viszont visszatérek a kereséshez, mármint ami az apjának való szülinapi ajándékot illeti - a legjobb egy tank lenne az udvarba, egészen pontosan egy Tigris vagy Párduc vagy mi a franc, tele mondjuk a Halló, Halló, az Angolkák vagy a Fekete Vipera képregényváltozataival, illetve bekötött internettel, amin rögtön a Warcraft jön be.
Megpróbálok keresni valami hasonlót.
